A városról és a gyógyfürdőről
Zala megye legfiatalabb városa, legdinamikusabban fejlődő gyógyüdülőhelye Zalakaros. Környékén a Dél-Balatonra, valamint a Nyugat-Magyarországra jellemző valamennyi természeti szépség megtalálható.
Az írásos dokumentumokban 1254-ben Korus-ként feljegyzett település egyedülálló nevezetessége a gyógyfürdő.
Története 1962-re nyúlik vissza: kőolaj után kutatva 96 Celsius-fokú, ásványi anyagokkal dúsan telített termálvízre bukkantak, mintegy 2000 méter mélyen.
A gyógyhatású vízre alapított fürdő 1965-ben nyílt meg, hozzá idővel gyógyászati központ, termálstrand, fedett fürdő, szauna-blokk, fitness- és wellness elemekkel kiépített élményfürdő kapcsolódott. A gyönyörűen parkosított környezetben található zalakarosi termál napjainkban Magyarország hatodik legnagyobb vendégforgalmú fürdője.
Zalakaros 1984-ben kapott nagyközségi rangot, majd fokozatosan a térség központjává vált. Folyamatosan nőtt az idegenforgalomhoz kapcsolódó szálláshelyek száma. A település 1997. július 1-jétől város.
Természeti érdekesség a környéken a Gesztenyés-hegy: az itt található szelídgesztenyefa-csoport egy 0,4 hektár területű védett bükkösben található. A faegyedek egy 1912-ben elpusztult, majdnem 800 éves faóriás tuskósarjai.
Ez a szelídgesztenye-csoport egy 0,4 hektár területű védett bükkösben található. A faegyedek egy 1912-ben elpusztult, majdnem 800 éves faóriás, az ún. "Kanonok fájá"-nak tuskósarjai.
Zalamerenyéről a zöld turistajelzést követve, előbb a Kan-bükk nevű dombra (240 m) kapaszkodunk fel, majd akácos, cseres, tölgyes bükkös erdőállomány között jutunk fel a Gesztenyés-hegy tetejére. Az itt található szelídgesztenye-csoport egyedei egy - majdnem 5 m átmérőjű, 15 méteres törzskör méretű - famatuzsálem utódai. A fák az egykori tuskó mentén, körben helyezkednek el.
A Felsőhegyen - a honfoglalás ezeregyszázadik évfordulóján - avatták fel a szőlő és a bor védőszentjeként tisztelt Orbán emlékművét, Gepard Nyikolaj alkotását.
A katolikus templom mellett, a Hősök terén, 1992-ben állíttatta fel az önkormányzat a márványból készült Hősi emlékművet, Béres János alkotását.
A fedett fürdőben 1967-ben állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond Vízbe lépő nő című bronzszobrát, a település első köztéri műalkotását.
A Művelődési Házban rendezett, „Zala élő népművészete" című kiállításon a helyi alkotók, fafaragók, keramikusok, csontfaragók, textilkészítők alkotásai láthatóak.
Kőolaj után kutatva találták itt 1962-ben a 96 °C-os - ásványi anyagokkal dúsan telített - termálvizet. A gyógyfürdő építése 1964-ben kezdődött és 1965. szeptember 1-jén fogadta első vendégeit.
Az első évtizedben négy medence, közte gyermekmedence és sportmedence épült, valamint öltöző és fogadóépület, s parkosították a környéket. 1975-ben átadták a fedett fürdő két medencéjét a hozzá kapcsolódó kiszolgáló létesítményekkel együtt. Ekkor szűnt meg a fürdő idényjellege, azóta egész évben várja a gyógyulni, pihenni, kikapcsolódni vágyókat.
Gránit Gyógyfürdőben egyaránt használnak gyógy- és termálvizet. A D-6 és D-7 jelű kutak "elismert gyógyvizet" adnak, hőfokuk 96 °C, - ezeket gyógyászati célra alkalmazzák.
A 47 °C-os ZK-6 és az 53 °C-os vizet adó ZK-9-es kutak termálvizet adnak, amivel a strandmedencéket töltik fel. A nyolcvanas évek közepén elvégzett vegyelemzés után 11 ország 225 gyógyvizével hasonlították össze a zalakarosi vizet, és olyanokkal került egy csoportba, mint Bad-Wiessee, Endorf, List (Németország); Salsomaggiore és Margherita di Savoia (Olaszország) gyógyvizei.
A komplex 2-3 hetes fürdőkúra kedvezően segíti elő az idegkifáradással, kimerüléssel, ideggyengeséggel jelentkező betegek gyógyulását. A környék kedvező klimatikus viszonyai, zöldövezete, tiszta levegője kifejezetten előnyös hatású. A fürdőben reumatológiai szakrendelés van, a vendégek a gyógyvizes ülőfürdőn kívül már említett kezelések egész sorát vehetik igénybe szakorvosi felügyelet mellett. Komplex, egy- két- és háromhetes kúracsomagok igényelhetők, amelyek a belépőjegyen kívül szakorvosi vizsgálatot és az előírt kezeléseket is tartalmazzák.
A reumatológián kívül a vendégek a fogászati szakrendelés és az optikai szalon szolgáltatásait is igénybe vehetik.
Gyógyvíz/gáz ásványi összetétele: Egyszerű termális, Alkalikus, Kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, Kénes, Jódos-brómos.
Gyógyászati ellenjavallatok: Alkoholhatás, Daganatos megbetegedések, Fehérvérűség, Fertőző megbetegedések, Gümőkór, Heveny gyulladásos megbetegedések, Izületi betegségek, Lázas állapot, Leromlott egészségügyi állapot, Szívbetegségek, keringési zavarok, Terhesség, Trombózis.
Gyógyászati javallatok: Bőrbetegségek, Idegrendszeri betegségek, Mozgásszervi betegségek, Nőgyógyászati betegségek, Testi, szellemi kimerültség, Utókezelések, rekreáció.
Gyógyászati szolgáltatás: Csoportos gyógytorna, Egyéni gyógytorna, Fogínyzuhany, Ingeráram, Kádfürdő, Magnetoterápia, Masszázs, Medencefürdő, Orvosi masszázs, Rekeszes villanykádfürdő, Rövidhullám, Súlyfürdő, Szénsavas fürdő, Ultrahang, Víz alatti sugármasszázs.
A közel 2000 éves Szombathely az antik Savaria története egyedülálló, hiszen ez az egyetlen város Magyarországon ( és a Kárpát-medencében is), amely megalapítása óta mind a mai napig lakott település. Fontos kereskedelmi út volt az őskori eredetu Boro
Hol volt, hol nem volt - Savaria, az isteni Claudius városa,
A mindennapokban, amikor sietve szaladunk át a városon, ritkán jut
eszünkbe, vajon milyen is lehetett egykor az aszfalt-érrendszer helyén,
úgy kétezer éve, a Pannon főváros árkádjai alatt élni. Lábunk alatt,
házaink alapjaiban, a mélyben egy elfeledett város alussza álmát.
Bármerre ásunk, csatornázunk, egy hajdan volt Savariába ütközünk, a
hivatásos történetmesélőkön kívül azonban csak kevesen ismerik a kövek
titkát, az elfeledett kort.
Valahogy így kezdődött...
Kezdetben pannon törzsek és kelták lakták ezt a vidéket, mígnem az
Alpokalját i. e. 12-8 körül a Római Birodalom be nem kebelezte. Savaria
egy római katonai táborból lett virágzó nagyvárossá, az első polgárok a
XV. Apollinaris legio leszerelt veteránjai voltak. Az alapító a
félkegyelműnek gúnyolt Claudius császár (i.sz 41-54), aki Krisztus után
50-ben a róla elnevezett települést (Colonia Claudia Savariát) a római
jog szerinti legmagasabb ranggal ruházta fel. Savaria Pannónia
központja lett, majd Pannonia Superior vallási székhelye. Fontosságát a
harmadik századi átszervezések után is megőrizte, itt székelt Pannonia
Prima tartomány polgári közigazgatásának vezetője, a praeses.
Többnyire itáliai származásúak laktak itt
Az ókori Savaria városában úgy 6-8 ezren élhettek, majd
háromszor-négyszer többen, mint akár a középkorban vagy később, a 18.
században. A tényleges lakosok száma még ennél is magasabb lehetett,
hiszen egy részük a városfalakon túl, vidéken élt. A colonia
polgárainak többségét a XV. Legió veteránjainak leszármazottai,
valamint észak-itáliai kereskedők és vállalkozók tették ki. A
bennszülöttek szinte kivétel nélkül a nyugati részre, a nehezebben
művelhető területekre szorultak. Az itáliai származású savariaiak
latinul beszéltek, vallási és kulturális szokásaikat évszázadokon át
megőrizték.
Claudius városa
A város alapításakor, a szakrális rítus szerint a terület határait
körbeszántották. (Közös igába fogtak egy bikát és egy tehenet, ekét
kötöttek utánuk, és azzal szántották fel az eljövendő város határait.)
A colonia területét és a hozzá tartozó territoriumot meghatározott rend
szerint osztották fel. Egy-egy birtoktest, ahol a polgárok
gazdálkodhattak, körülbelül 50-100 hektár lehetett. Egy részüket
leszerelt katonák, a többit a helyben maradt kelta őslakosság kapta.
Körzővel és vonalzóval megrajzolt utcák és terek
Mérnöki precizitással tervezték meg a település alaprajzát, határozták
meg az utcák vonalát és a legfontosabb középületek helyeit. Az ókori
belvárost a régészek a mai Deák Ferenc utca, Perint patak, Légszeszgyár
utca és a Gyöngyös által határolt területre teszik. Savaria
központjának, a fórumnak a pontos helyét azonban még ma is találgatják,
valószínűleg a Széchenyi utca és a Berzsenyi Dániel tér körzetében
lehetett. Itt kereszteződtek a város tengelyét képező főutcák,
körülötte álltak a szakrális és igazgatási épületek, a hivatalok, a
templomok, a közfürdők és a helytartói palota.
Az Óperint utca környékén állhatott a császárkultusz központja
A császárkultusz főbb színterei, és a hozzá kapcsolódó épületek a város
határában, a Perint patak nyugati oldalán (a Körmendi, a Kálvária és az
Óperint utca környékén) álltak. A császárkultusz szertartásainak az
ünnepi játékok is nélkülözhetetlen velejárói voltak. A colonia
színházát Szent Quirinus szenvedéstörténetéből is ismerjük, a püspököt
itt, a mai Szent István parkban ítélték halálra. A színház pontos helye
a Kálvária templom mellett még ma is látható, egy félkör alakú
mélyedést kell keresnünk. Nézőterének kőpadjai állítólag még a 19.
század nyolcvanas éveiben is láthatóak voltak.
A római polgárok összkomfortos belvárosi házai
A lakóépületek zárt rendben, az utcákkal határolt tömbökben épültek
fel. A házak belsejében kisebb udvarokat hagytak, nyitott kertekre
azonban már akkor sem volt lehetőség. A lakóházak kicsiny ablakokkal,
egyébként zárt falfelületekkel néztek az utcákra. Az egyhangú
tűzfalakat esetenként árkádsorokkal törték meg.
Az átlagos utcák 5-6 méter szélesek voltak, a lakótömböket keskeny
mellékutcák, esetenként alig 2-3 méter széles sikátorok osztották meg.
Az úttestet kavicsos alapozásra lerakott bazaltlapok alkották,
amelyeket élükre állított bazaltkövek szegélyeztek. A bazaltburkolat
alatt szennyvízcsatornák, házi lefolyók és vízelnyelők vezettek. (A
csatornák belmagassága átlagosan 160 cm, volt és közel 1 méter szélesek
voltak.)
A lakóházak komfortját mi is megirigyelhetnénk. A Kőszegi hegyek
forrásaiból, gondosan megépített vízvezetékeken szállították az
ivóvizet. Hihetetlennek tűnik, de a víz a csatornákon keresztül
valamennyi középületbe és lakóházba eljutott. A szennyvíz elvezetéséről
is gondoskodtak, ennek csatornarendszere valószínűleg összefüggött a
mesterségesen létrehozott Gyöngyös patakkal is. A lakóhelyiségek fűtése
padlón keresztül történt, a légcsatornák a falakat is melegítették.
A falfelületeket előszeretettel festették színesre, ritkábban
festményekkel díszítették, a padlót pedig különféle burkolatokkal,
olykor színes mozaikokkal fedték. A padlóburkolat közül a leggyakoribb
a terazzo volt, amely habarcsba szórt kis tégladarabokból és
téglaporból készült. A városi építkezéshez a Felsőcsatár és Cák
környékén bányászott, jellegzetesen erezett, zöldes színű követ
használták. Az épületeket nagyméretű, vastag cserepekkel fedték.
A városfalakon túl dolgoztak az iparosok
A korai várost árkok, földsáncok és palánkrendszerek védték. Később
kőfallal vették körbe, a főutaknál pedig kapukat építettek. A település
ezen túl is tovább épült. A kivezető főutak mentén egyszerűbb,
gerendavázas szerkezetű, agyaggal tapasztott falú házak és gazdasági
épületek álltak. A városfalakon túl dolgoztak az iparosok és a
kézművesek, a műhelyek szakmák szerint csoportosultak. Savariában a
legjelentősebb a fazekasipar volt. Az ásatások tanúsága szerint a
például a Romkert és a Petőfi Sándor utca között, illetve a Perinttől
nyugatra eső területen, közvetlenül a város szélén edényégető kemencék
működtek. Edények mellett iparszerűen gyártották itt a mécseseket,
lepénysütő mintákat és az épületkerámiákat.
A halottakat kezdetben máglyákon égették el
A városfalakon túl, a délre fekvő főút mentén a második század végétől
épülhettek fel a keleti vallások templomai, például az Isis szentély.
Bár az egyiptomi eredetű kultuszt és szertartásait a római állam
befogadta, a szentély mégis a város területen kívül állhatott.
A rómaiak törvényeik szellemében szintén a városfalakon túl, a
beépítetlen területeken, az utak mentén temetkeztek. A jómódúak
kriptákat, családi sírhelyeket építettek, a szegények egyszerű urnákban
helyezték el a hamvakat. A 3. század elejéig a halottakat máglyán
égették el, később viszont fokozatosan áttértek a temetkezésre. Erre a
célra a városból kivezető Borostyánkő út körzetét használták. Márvány,
mészkő vagy homokkő szarkofágba, épített téglasírba, vagy egyszerűen
sírgödörbe helyezték halottaikat. Az elhunyt mellé, társadalmi
helyzetétől függően, áldozati edényeket, mécseseket, ékszereket,
illatszeres üvegeket és egyéb használati tárgyakat helyeztek.
Savariában a római kultúra a 430-as évekig, a hunok támadásáig
maradhatott fenn. Az ókori városról, az előttünk járók, a hétköznapok
tógás embereinek mindennapjairól viszont a mai polgár már (vagy még)
alig tudhat valamit(eddig Savaria területének körülbelül öt százalékát
tárták fel). A leírásokból, a leletekből, fal- és csatornamaradványok
tucatjaiból azonban így, törmelékesen is egy izgalmas, négy évszázadon
keresztül virágzó pannon-itáliai városkép rajzolódik ki.
Szálláshelyeink eloszlása 4 megyére osztható: Zala, Veszprém, Fejér és Somogy megye, koncentráltan a balatoni, Balaton környéki szállásadókra, illetve a gyógy- valamint termálvizekre, wellness lehetőségekre. Néhány település a teljesség igénye nélkül:
* Déli part: Balatonboglár » Balatonlelle » Balatonfenyves » Siófok »
* Északi part: Balatonfüred » Balatonaliga » Tihany » Vonyarcvashegy »
* Gyógy- és termálfürdők: Hévíz » Kehidakustány » Sárvár » Zalakaros »
* Szállodák: Balatonfüred » Kehidakustány » Sárvár » Siófok »
* Egyéb:
A szállás szolgáltatásai között megjelöljük, hogy milyen távolságban található a vízpart, tópart, élmény- vagy gyógyfürdő, hogy az idősebbek, illetve a kisgyermekes családok is könnyebben tervezhessék meg üdülési, nyaralási, vagy esetlegesen egy hosszú hétvége programját. A nemdohányzó, gyermekbarát és kisállat vihető kifejezések pedig magukért beszélnek.